2011. december 28., szerda

Nail Club - Szilveszteri csillogás! :)


El is érkezett a várva várt 28-a, amikor ugyanis a Nail Club tagjai megmutatják, mit is tudnak! :) Az első művek a Szilveszteri csillogás címet kapták, így az én körömdíszítésem is. Bár annyira nem látszik, de az alapom egy apró, millió csillámot tartalmazó Eveline Cosmetics rózsaszín lakk. Én szívem szerint azoknak ajánlanám ezta  díszítést, akik nem szeretnének még szilveszterkor sem erős, élénk színeket vagy díszítést viselni a körmeiken, de azért a kis bohókás, színes pöttyöket nem vetik meg. :) Persze azoknak is szívvel ajánlom, akiknek tetszik. :) Ráadásul aki úgy tervezi, hogy sokat fog inni, és már úgy érzi azt sem tudja melyik évben van, csak rá kell néznie a körmeire és minden világos lesz! :) Konfettit és pezsgőspoharakat a körmökre! :)

Amit használtam hozzá:


És a végeredményről még több kép:



A többiek munkáját a nevekre kattintva tekinthetitek meg!
Legközelebb két hét múlva vasárnap jelentkezünk! További szép estét mindenkinek! :)

9 megjegyzés :

  1. Én magam részéről picit maximalistának tartom magam, és úgy érzem nem lett az az igazi én, de talán majd a következő. :) Sosem lehetek teljesen elégedett önmagammal, mert akkor nem fejlődöm tovább. Minden esetre nagyon köszönöm a véleményed! :)

    VálaszTörlés
  2. ez most egy kedves-bohókás változat, somolyogtatóan nézki. :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, ezt a hatást szerettem volna kelteni vele. :) Kis komolytalan, fiatalos, bohókás. :)

    VálaszTörlés