2012. július 28., szombat

Sikeres felvételi

Remélem nem bánjátok, hogy egy cikket szentelek ennek, de szeretném, hogy Ti is osztozzatok az örömömben! :) A tavalyi sikertelen felvételim után rádöbbentem, hogy egy évig nem ülhetek otthon semmit sem téve, így két iskolába is beiratkoztam, mivel úgy gondolom, hogy az ember addig tanuljon, amíg csak tud. A képesítéseim mellett találkoztam sok emberrel, jobban megismertem fővárosunkat, Budapestet, számtalan emlékkel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Hamar el is felejtettem, hogy nem vettek fel, hiszen jól éreztem magam ott, ahol tanultam.


Ettől függetlenül eredeti vágyamról - hogy bekerüljek a felsőoktatásba - nem mondtam le, és idén szeptemberben már kezdhetek is az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának tanító szakán, így még a pszichológia képbe kerülése előtti elképzelésem fog teljesülni. Mivel anyukám és apukám is jó pár éve tanár (igazgatóhelyettes), ezért már kicsi korom óta engem is érdekelt a tanítás. Három műveltségi területet kell majd választanom fontossági sorrendben, majd ha megérkezett a levelem, de már van elképzelésem: német nyelv - rajz - matematika. Most nagyon örülök, és izgatottan várom a szeptembert! :)

8 megjegyzés :

  1. Gratulálok és sok szép élményt az Eltéhez :)

    VálaszTörlés
  2. gratulálok és egyben üdvözöllek, mivel én óvós vagyok, igaz, most leszek harmadéves, végzős :)

    VálaszTörlés
  3. dejó,énis ott leszek tanítós szeptembertől :))
    gratulálok:)

    VálaszTörlés
  4. Juj, Gratulálok! Tán még kollégák leszünk! :D Én is felvételiztem, sikerült, matematika szakra. Matek tanár szeretnék lenni. Én is amióta csak az eszemet tudom, pedagógus szeretnék lenni, és amióta csak matekezünk a suliban (elsőtől^^) mindig is ez volt a kedvenc tárgyam, annak ellenére, hogy sosem voltam a legjobb belőle.^^
    Sok sikert Bogi!!

    VálaszTörlés