2012. augusztus 4., szombat

Hogy festenek a Crayola illatos lakkjai a körmökön?

Ebből a cikkből kiderül! Egy előző cikkemben írtam róla, hogy a Crayola zsírkrémárka a kozmetikai iparban is tevékenykedik. Egyik kedves olvasóm felhívta a figyelmemet, hogy illatos lakkjaik is vannak már, ezért utána kellett nézzem, hogy hogy festenek körömre kenve, milyen a fedőképességül, az illatuk, stb., szóval hogy több információm legyen nekem is és nektek is a dolgokról. Hála égnek találtam képeket és minimális leírást angol nyelven, így talán elsőként írhatom le nektek magyarul, hogy miként is festenek ezek a lakkok. :) ( Ha valahol már megjelent ilyen jellegű információ ezekről a lakkokról, akkor elnézést kérek a feltételezésért. ) A cikk azok számára készült, akik még nem ismerik a Crayla lakkokat, azok minőségét, fedőképességét.

Az elképzelésemet még mindig tartom, hogy ezek a lakkok a gyermeklelkű felnőtteknek, de leginkább az anyukájukat utánozni szerető kis hercegnőknek készültek, akik nem bírnak már létezni körömlakkok nélkül. A Crayola illatos körömlakk kollekciójában az alábbiak kaptak helyet: a lilás árnyalat szőlő, a kék áfonya, a zöld zöld alma, a narancs narancs, a rózsaszínes pedig rágógumi illatú, vagyis csupa csupa , a gyermekek által is igen kedvelt illatokról van szó! Mind az 5 szín picike, 6 ml-es üvegcsében kapott helyet helyes, fehér kupakkal. A leírtak alapján eléggé vizes állagú lakkokról van szó, vagyis minimum 2-3 réteg kell a teljes fedéshez.






     Ti hány éves koruktól hagynátok a lányaitoknak, hogy elkezdje kilakkozni a körmeit?

12 megjegyzés :

  1. "zsírkrémárka" ezt szerintem javítsd a szövegben, mert ilyen szó nincs.

    Én 14 éves kortól engedném neki h. lakkozza a körmeit, de iskolába max. átlátszó lakkot kenhetne, esetleg nude színeket, műkörme nem lenne az biztos. Általános iskolai szünetekben a kisujja körmére engednék neki valami szolid lakkot ha nagyon szeretné, de teljes lakkozást nem.

    VálaszTörlés
  2. a narancs valami csodás *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A narancs full olyan mint a Mini Colorama Urban Orange. Most nemrég vettem a Rossmannban, 300(!) ft-ra volt leárazva. Szerintem is gyönyörű. :D

      Törlés
  3. Na, ez aztán a sebesség, már utána is jártál. :-) Amúgy akár gyerekeknek készült, akár nem, szépek nagyon a színek, ezen a nyáron pl. felnőtteken is simán látni ilyet. :-)

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagyon tetszenek :D simàn viselném őket.

    VálaszTörlés
  5. Wow, nagyon szép metálos színük van! :))))
    Én a lányzómnak minél később engedném, egyrészt mert a suliban amúgy se engednék, másrészt, mert ne tegye tönkre hamar a körmeit, bőrét, és tanulja meg a helyes ápolás folyamatát is! :)
    Én 17 évesen kezdtem el festeni magam meg lakkozni a körmöm és akkor se rendszeresen, és nem is bánom, hogy későn kezdtem bele ezekbe. :)

    VálaszTörlés
  6. De jó, hogy fiaim vannak:) suliidőben általánosban biztos nem! Nyáron igen. Emlékszem 12-13 évesen vettem sötétkék lakkot, durva lett volna, úgy iskolába menni.:) középsuliban szolid lakk, halvány, nude...

    VálaszTörlés
  7. Most találtam a blogodra, remek. Informatív.
    Crayola lakk o.O mik vannak :) Egyébként isteni színei vannak, és a zöldre rögtön lecsapnék. Megnézem, hátha van valamelyik drogériában errefelé -bár erre nem sok esélyt látok-:) Szuper, hogy még illatosak is. Így talán a kolléganők sem kapnak sikítófrászt, ha épp bent manikűrözök :D

    VálaszTörlés
  8. Szünetekben 14 éves korától festhetné, de csak világosabb, szolidabb színekkel, viszont suliban nem engedném neki, max átlátszóval vagy egy szolid franciára. 16 éves korától már nem szólnék bele, fesse olyanra, amilyenre szeretné.

    VálaszTörlés
  9. Ööööö, itt én leszek az egyetlen olyan anyuka, aki engedné, hogy a gimis lánya (vagyis 14+) olyanra fesse a körmét amilyenre akarja? Általánosban max szünetben, de akkor is engedném választani.
    Én 14 éves korom óta festem, egész gimi alatt csak és kizárólag fekete volt (na jó néha becsúszott egy kis bordó is). Engedném a lányomnak/lányaimnak, hogy ők válasszák meg a színt.

    VálaszTörlés
  10. Ezek a színek valami gyönyörűek! *-* Főleg a lila! A narancs tiszta olyan mint a Mini Colorama Urban Orange. De az összeset imádnám ha lenne. :))

    VálaszTörlés