2012. november 25., vasárnap

Tévhitek 1. - Fehér foltok

A körmömön fehér foltok vannak. Ez a vitaminhiány jele? NEM! Tévhit, hogy a körömlemezen olykor-olykor látható fehér apró foltocskák a  valamiféle vitaminhiány miatt keletkeznek. Egyesek azt is mondják, hogy kevés kalciumot vittünk be a szervezetünkbe, ezért keletkeznek. Így sem igaz a történet, sőt! Tudtátok, hogy a köröm mindössze 0,01%-a kalcium? Valamint azt, hogy a köröm kizárólag a vizet és az olajat képes magába szívni? A fehér foltok valójában olyan sejtjei a körömlemeznek, melyek a mátrixban - nem, nem a film, hanem ahonnan kiindul a köröm, ahol "készül" a körömlemez - keletkeznek, ám nem tudták befejezni az elszarusodást, nem laposodtak el teljesen, ezért fehéres lesz a színük. Ennek lehet az oka például valamilyen mechanikai sérülés a hátsó körömredőnél. Amit sosem szabad tennetek, az az, hogy megpróbáljátok kireszelni a kis fehér foltocskát, mert zavar titeket. Tilos! Várjátok meg, míg magától lenő. Addig használjatok egy jól fedő lakkot a kedvenc színetekben, alá pedig egy jó minőségű base coat-ot.

3 megjegyzés :

  1. Jé, ezt nem is tudtam a foltokról oO Mindig azt mondták, hogy vitamin vagy kálcium hiánya okozza... Köszi az infót! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, ez érdekes tény volt, kérek még hasonlókat :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bátorkodva adtam "tévhitek 1." címet a cikknek, de ha valóban hasznosnak találtátok, akkor érkezik még, mert nagyon sok tévhit és elferdített gondolat van még körömápolás-műköröm téren, ami a köztudatban él! :)

      Törlés