2013. január 10., csütörtök

Akvarell virág - Step by step

Megmutatom nektek ennek a nagyon egyszerű kis akvarell virágnak az elkészítését. Pár perc alatt elkészíthető, valamint nem igényel sok eszközt, mindössze pár akrilfestéket ( rózsaszín, zöld, barna, fekete ), két ecsetet, buffert a fénytelenítéshez, végül pedig fedőlakkot a fény visszaadására és a díszítés fixálására. Készítsetek magatoknak egy francia manikűrt vagy egyszínű lakkozást több rétegben, majd a buffer segítségével vegyétek el a fényét, így megmarad rajta a festék!


 1. Vízzel hígított festékkel foltokban megfestjük a szirmokat.
 2. Ugyanez a teendő a virág szárával, levelekkel, bimbóval.
 3. Barna festékkel keverjük az alap színeke, így egy sötétebb árnyalatot kapunk. A kikevert festéket kontúrozásra használjuk, használjunk nagyon vékony ecsetet! A virág közepét is barnával festjük meg.
 4. A fekete festéket pontozó segítségével visszük fel a virág közepére.
 5. A kontúrozáshoz használt színekkel árnyékoltam picikét a szirmok belsejét, majd felkentem a fedőfényt.

Nagyon fontos, hogy a lépések között várjuk meg, hogy teljesen megszáradjon a hígítva felvitt festék, mert összefolyhatnak, amitől tönkremegy a díszítés és kezdhetjük az egészet előről. Lemosásra alkalmas a körömlakklemosó, esetleg Cleanser. Próbáljátok ki a saját körmeitekre!

3 megjegyzés :

  1. Úgy írod, mintha pofonegyszerű lenne, de biztosan nem tudnám ilyen szépen megcsinálni! :)

    VálaszTörlés
  2. hmm, mindenképp ki fogom próbálni amikor megérkezik az ecsetkészletem : )

    VálaszTörlés