2013. február 22., péntek

Ti szeretitek a gél lakkot?

Volt már a körmeiteken? Egyáltalán ismeritek az előnyeit? A gél lakk egy hibrid anyag: körömlakk és zselé keveréke, persze nem a szó szerinti értelemben. A lakkhoz hasonlóan ugyanolyan kis tégelyben tárolt anyagról van szó, melyben kupakjába épített ecsetével visszük fel a körmökre vékonyan, mint a körömlakkot, ám attól eltérően nem töredezik, nem kopik meg, hanem hetekig élvezhetjük a gyönyörű, élénk és intenzív színeket. A zseléhez hasonlóan tehát nagyon tartós, rugalmas anyag és a lenövést szintén feltöltéssel, azaz az anyag újra felhordásával pótoljuk a lenőtt területeken. Mai munkám során egy arany gél lakkot kért a vendég, melyet 1 nagyobb és két kisebb strasszkővel díszítettem. Nektek milyen tapasztalataitok vannak a gél lakkokkal kapcsolatban? Kipróbálnátok?

5 megjegyzés :

  1. Nekem még nem volt a körmömön, de kipróbálnám :)

    VálaszTörlés
  2. Több barátnőm lakkoztat vagy 1-másfél éve szinte folyamatosan. Próbálták több lánynál is, most már hárman ugyanahhoz járnak. Nagyon szép mindig a körmük és imádják is.
    Az én kezemen még sosem volt se ilyen lakkozás, se műköröm. Valamiért tartok tőle. Meg sajnálom, h úgy pláne nem használnám a saját lakkjaimat. De szerintem legkésőbb az esküvőmön (már ha lesz, de hát olyan nem lehet, h ne legyen! :)) úgyis emellé teszem le a voksom, akkor nem szeretnék egy esetleges lepattogástól tartani.
    A gél lakk nagy pozitívuma, h otthon is leoldható, múltkor épp egy barátnőnknél cselekedett így harmadik barátnőnk, mert épp akkor unta meg a 2,5 hetes lenövést. :)

    VálaszTörlés
  3. Az én körmeimen is gél lakk van: színtelen (pontosabban kicsit rózsaszín)
    Enélkül egyáltalán nem volt tartós a körmeimen semmi körömlakk, így úgy döntöttem, teszek fel alapnak gél lakkot, és a tudom használni a körömlakkjaimat.
    Nem vagyok szakmabéli, de alaposan utánaolvastam, kifaggattam manikűröst és azzal a tudással, amit ellestem azok alatt az évek alatt amíg volt műkörmöm, nekiálltam és egy cseppet sem bántam meg. Nagyon élvezem, hogy így tartósabb a lakkozás, hosszabbra tud nőni a körmöm. Akár naponta frissítem a viselt színeket, de ha úgy alakul, akár egy hétig is fennmarad egy-egy lakkozás és kicsit sem pattogzik le

    VálaszTörlés
  4. én anno váltottam mükörömre mert nem voltak tartósak a lakkok.öszintén én megbántam,most saját körmeimet lakkozom.
    alig jött helyre a körmöm,sokáig a müköröm után gyenge volt.amikor elkezdtem a blogirást is erröl irtam,saját készitésü mükörmeimet raktam fel a blogra,nem sok embert érdekelt.
    a müköröm egyetlen hátránya,hogy elgyengülnek a saját körmök,amúgy a müköröm maga nagyon szép tud lenni.
    visszatérve a bejegyzésre többet nem lesz mükörmöm,de imádom nézegetni öket másokon.

    VálaszTörlés
  5. Én most szeretném kipróbálni, jövő héten megyek megcsináltatni. Én is első sorban azért szeretném kipróbálni, mert nem tudom sajnos megnöveszteni a körmeimet, mindig betörnek, pedig imádom a francia lakkozást... Úgy tervezem, hogy valami természetes, nude, vagy púder színt vitetek fel, amit aztán kedvem szerint díszíthetek. :)

    VálaszTörlés