2014. július 27., vasárnap

Work Station Tour

Már elég régóta osztom meg veletek, hogy milyen munkák készülnek az én kis "birodalmamban", hát most szeretném azt is megmutatni nektek, hogy hol is készülnek ezek az alkotások. :) Mivel itthon dolgozom, ezért a kis körmös asztalkám a szobámban kapott helyett, ahol a vörös falakhoz illő áttetsző vörös függönnyel választottam el azt a szoba többi részétől.

Egy egyszerű, fémlábú asztal ad helyet a munkálkodásaimnak. Néha kicsinek érzem, de lehet csak én vagyok kupis, plusz szeretek mindent szépen kipakolni. Most már egész rendezett külsőt kapott az asztalka, ezt láthatjátok a képen. :) A jobbomon kaptak helyet az eszközök (lámpa, reszelők, ecsetek), balomon pedig az anyagok (géllakkok, építőzselék, festékek), valamint a már kifestett minták és a színpalettáim.

A lámpámmal már találkozhattatok, hiszen amikor megvettem egy egész cikket szenteltem neki. Azóta is remekül működik, csodásan megkötnek benne az anyagok. Mivel a legtöbb anyag kötési ideje 2-3 perc, én 185 másodpercre állítottam be az időzítőt. Higgyétek el, nagyon nagy segítség egy ilyen ketyere a lámpában! :) Az asztali lámpám pedig egy külön öröm, ezt még az előző nagy képeken láthattátok. Bár a középső csavart kicsit (nagyon) meg kellett húzni, mert lehetetlen volt egy állásban megtartani, attól függetlenül hibátlanul működik és nagyon szeretem. Bevilágítja az egész munkaterületemet, így sehol sem árnyékolom a kezemmel azt a részt, ahol éppen dolgozom és napnyugta után is tökéletesen lehet dolgozni.

Az ecseteim és az eBay-en rendelt dolgokat pontosabban majd egy másik cikkben fogom bemutatni nektek, addig is itt egy csoportkép a többi felszerelésről. Az ecsetekkel együtt tartom az összes előkészítő, fedő- és alapozó anyagomat, valamint a két bufferem, a bőrfertőtlenítőt és a portalanító kis kefém.

Vándoroljunk át a másik oldalra, jöjjön ez a csodaszép dekupázs technikával készített kis faláda, amit még szülinapomra kaptam a csajokról. Most a géllakok laknak benne, de még jó sok hely van a további színeknek. ;) Nagyon szeretem, mert így mindig kéznél vannak a géllakkok, de nem is kötnek a kis tubusba, mert napfény nem éri őket, sem por, szóval tökéletes lakás a számunkra. :) Az építő és színes zseléim egy másik dobozban tárolom, mivel azok nem olyan sűrűn kellenek, az a fém doboz pedig a nagy fa ládikámban kapott helyet, hogy ne legyen minden mindig elől. :) Kedvenc építő zseléim a Clear I és Cover Pink. A White I helyett szeretnék valami sokkal fehérebb fehéret.


A nagyobb, világosabb fa tartóban vannak azok az anyagok, amelyek nélkül nem tudnék szebbnél szebb munkákat kiadni a kezem alól. A festékeim, a csillámporaim egy nagyon kis része, strasszköveim, gyöngyeim, bogyóim, törtkagylóim és minden ilyen anyagom kapott itt helyet. A festéshez szükséges anyagot mindig a képen is látható poháralátétre szoktam kinyomni. Régen ezt a műveletet egy kis papírdarabka vagy műanyag keverő tégely tetővel oldottam meg, de így nem kell sem mindig újabb lapocskát keresnek, sem eltakarítani magam után, hiszen ez a (volt) poháralátét remekül tűri a sok festékpacát.


Színt általában az alapján vásárolok, hogy a vendég milyen képet nézett ki a neten vagy milyen színt említett meg időpont egyeztetés közben. Magamtól nem szeretek találomra vásárolgatni csak úgy, mert ha soha senki nem választja, attól én leszek szomorú. :)  Lassan a második margarétám is betelik, már csak egy hely kiadó rajta. Ezek azok a színek, amelyekkel én dolgozom. :) Nagyon keresettek a nude, pasztell és rózsaszínes árnyalatok.


A szobámban szerettem volna egy jó kis helyet szentelni a továbbképzéses papírkámnak, így került erre a fehér kis polcra, ahol 6 kis buddha tud vigyázni rá.


A bizonytalan vagy ötlet nélkül érkező vendégek számára pedig a 10 kis kifestett margarétám segíthet, de ezekkel ti már mind találkozhattatok. :) Karácsonyi, gyümölcsös, virágos, állatmintás, szerelmes, elvont - sok minta került már át igazi körmökre is! :)


Nagyjából ezek azok az eszközök és anyagok, amikre szükségem van a munkám során. Remélem tetszett ez a kis "utazás". :)

5 megjegyzés :

  1. nagyon tetszett ez a bejegyzés, szeretek belátni a "kulisszák mögé" : )))

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszett a bejegyzés, szépen kialakítottad a helyet :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó volt ez a kis betekintés, szuper felszerelésed van :))

    VálaszTörlés
  4. Kár, h nem Pesten munkálkodsz Bogi, biztosan hozzád mennék életemben először körmöshöz. ^^

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó volt ez a bejegyzés, tényleg remek volt kicsit belesni a kulisszák mögé! :)

    VálaszTörlés