2011. november 14., hétfő

Crystal Nails boltjárat l.

Nagy szerencsémre a városomban van egy Crystal Nails nagykereskedés, ahol nagyker áron megkaphatok mindent, amit csak lehet kapni náluk. :) A képzéshez szükségem volt egy kéztámaszra, amit természetesen később is tudok használni a munkám során, tehát nem "tanfolyam költségként" gondolok rá.

Az ajtón belépve már egyből elénk jött egy alkalmazott, hogy felajánlja a segítségét, így nem kellett bután keresnem az amúgy sem 100%-osan jól látó szememmel a kéztámaszt. Nincs nagy baj a szememmel, csak nem szeretem hordani a szemüvegem. Megjegyzem: esélyem sem lett volna meglátni a kéztámaszokat, mert alul volt, félig a pult mögött. Ahogy kimondtam, hogy mit szeretnék, már pakolták is ki a pultra: fehéret, rózsaszínt. Mivel abban sem vagyok biztos, hogy más márkák termékeit lehet használni a képzésen, ezért inkább a fehér mellett döntöttem, hogy nem legyen annyira feltűnő.

Miközben nézegettük a kéztámaszokat, az eladó kedvesen megjegyezte, hogy porelszívójuk, fémtáskájuk, és minden egyéb eszközük van, amire szükségem lehet. Mamám egyből beindult, és a porszívó felől is érdeklődni kezdett. :) A fizetés után egy termékkatalógust és egy, a legújabb trendeket tartalmazó tájékoztatót is kaptunk, természetesen ingyen. Távozás előtt még elköszöntem a polcok tetején mosolygó, hatalmas műkörmös táskáktól, majd boldogan, teljes megelégedéssel libbentem ki a boltból. :)

Nektek vannak tapasztalataitok a Crystal Nails márkával? Én nagyon sok jó véleményt hallottam róluk!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése