Állagukat nézve a fedőlakk eléggé folyékony, ám a többi kicsit sűrűbb, de nem nevezném okául, hogy sokáig állt a polcom, szerintem alapból ilyen ez a lakkcsalád. Ha túl sok is van az ecseten, nem fog lecsöpögni, lefolyni, hanem az ecseten marad. Ez a fedőlakkról nem mondható el, viszont nem zavaróan folyékony, csak mint egy fedőlakk.Az állványon látott lakkokból elmondható, hogy nagyon szép, élénk színekben kapható, ám a sötétebb, komorabb árnyalatokat kedvelők is találhatnak maguknak valót. A tubusban látható szín nem tér el a száradás után, a körmön kapott színtől.
Az ecsetet tekintve: szépen terül, ám szerintem egy kicsit túl erős, kemény, így az első réteget lehetetlen úgy felvinni, hogy ne legyen csíkos. Ez persze az egyszínű lakkoknál probléma, a csillogóknál ez a probléma nem jelentkezik. A bal oldali képen egy rétegben felkenve láthatjátok a lakkokat. A fényviszonyok elég rosszak, de megpróbálom a lehető legjobbat kihozni belőle. A fedőlakk két perc után már száradt, ám a többieknek kicsit több idő kell. 4 perc száradási idő kell az első rétegnek.

A harmadik réteg már a rózsaszínnél is elhozza a várt kinézetet. Az utolsó képen már átlátszó lakkal át van kenve mind a három köröm. A cikk írása közben olvasgattam véleményeket a tartósságát illetően. van akinek alapozó és fedőlakkal csak pár órát bírt ki a körmén kopás nélkül, más Moyra gyors-szárító fedőlakkal 5 napig vígan elmosogatott Lora lakkos kézzel, ám ennél több napot más sem említ, tehát a tanulság: minőségi vagy akár csak egy egyszerűbb alapozó és fedőlakk használatával maximum 5 napig élvezhetjük a Lora lakkok színeit.
Ha a csillámló lakkokból teljesen fedő lakkozást szeretnénk készíteni, akkor dupla ennyi réteg is kellhet, ám a rózsaszín lakkozás már három rétegben eredményes. :)
Összességében nem egy rossz lakk, ám a Essence vagy Lovely termékek, amik szintén alacsony árkategóriájú márkák, jobb minőségűek nála. A kedvencem nem lett, de nem is bántam meg, hogy megvettem őket. Nektek van Lora lakkotok?
én elégedett vagyok velük, szép színek vannak. két rózsaszínről már írtam a blogomban :)
VálaszTörlésszeretném kérdezni hogy ez a fajta gél polish márka lakk uv lámpába bele e lehet köttetni amikor már a körömre rá van helyezve
Törlésépp most kenten fel a körmömre az ilyen rózsaszínem
VálaszTörlésnekem van egy pár Lora lakkom,de én elégedett vagyok velük. Nekem gyorsan száradnak és tartósak is - kivéve egyy lila csillámosat (nem az,ami neked is van),azzal egy picit többet kell várni,de megéri :) 145 ft? O.o holmerre?nálunk 300 ftba kerül egy. .. megírnád nekem mailben?:) (darkangel13@citromail.hu)
VálaszTörlésHa nem titok, itt is megírhatod, hogy hol vetted a lakkokat, mert engem is érdekelne, meg szerintem még jó néhányunkat :) köszi.
VálaszTörlésMár olvastam ;) :) csak ugye nem sorba megyek :) hehe
VálaszTörlés@ GhostGirl: elküldtem a mail-t a lakkok titkos lelőhelyéről! :)
VálaszTörlés@ Monika: örülök, hogyha megtaláltad. De ha mégsem, akkor leírhatom, csak szóljatok! :)
Én is szeretem a lora lakkokat, van pár :)
VálaszTörlés