2012. április 10., kedd

Exkluzív termékteszt: Yves Rocher Hydra Végétal zselékrém

Végre eljutottam oda, hogy be tudjam nektek mutatni a legújabb ingyenes termékmintám, amit az áprilisi Yves Rocher-es törzsvásárlói képeslapom beváltásával kaphattam meg. Az alapadatok leírása után személyes véleményemet olvashatjátok, melyben kitérek az állagára, küllemére, illatára, hatására, valamint az összetevőit is megvizsgálom a Krémmánia segítségével. Mivel ez a krém még nem szerepelt az adatbázisukban, a honlapon ezzel a képpel fogjátok megtalálni az elemzését, mivel én vittem be az adatbázisukba.
A termék márkája: Yves Rocher
A termék teljes neve: Yves Rocher Hydra Végétal Gel Creme Hydratation Intense 24h
A termék kategóriája: Test- és kéz ápoló

Az első képeslapot váltottam be náluk és meglehetősen kicsike, de annál szerethetőbb termék mintát kaptam.  A kép is csal kicsit, nagyobbnak látszik, mint ami, és bevallom, én is egy kicsit nagyobb krémre számítottam, de üsse kavics, elhoztam hát haza, még ha ekkora is. Sem a nagyobb termékről, sem pedig erről a kis mintáról nem találtam még semmi nemű képet vagy információt az interneten, de még szorgosan keresgélek.

Haladjunk hát kívülről befelé. Nagyon tetszik a tubus színe ( pasztelles világos tengerkék ), tervezem ilyen színű ruhadarabok beszerzését. Jobb és bal felül az ismerős Yves Rocher logó, elől fehér és sötétzöld, hátul csak sötétzöld szöveg. Ezeket azért írom le nektek, hogyha esetleg valahol eléggé "óccón" szeretnének rátok sózni márkás krémeket, legyen mit megvizsgálnotok a terméken, mielőtt pénzt adnátok ki egy hamisítványért. Kiszerelését tekintve említettem már hogy picike, emellett csavarós kupakot kapott. A tubuska könnyű műanyagból van, így könnyű kinyomni belőle a krémet. Felhasználhatóságát tekintve 2015 januárjáig áll el megfelelő körülmények között ( tehát kb. két és fél évig ), ám felbontása után fél évünk van rá, hogy kiürüljön a kis kékes tubus.

Hátul található meg a termék leírása, az összetevők listája, valamint a ráragasztott magyar szövegű tájékoztató, amin csak a legszükségesebb adatok szerepelnek magyarul, mint Ingredients=Összetevők. Ez az egyik dolog, amit ha én csinálnám, máshogy csinálnám, hiszen ha már Magyarországon forgalmazzák, magyar embereknek, legalább azt lefordíthatnák magyarra, ami minimálisan a tubusra kerül. A hiányzó információk végett:
 "Növényi eredetű vízmegkötő összetevőket tartalmaz. Alkalmazza reggel és este, tökéletesen megtisztított bőrön! Bőrgyógyászati felügyelet alatt tesztelték."

A krém összesen 19 olyan összetevőt tartalmaz, melyek valamilyen szempontból segítik a bőr működését, táplálják, jótékony hatással vannak rá. Többet között van benne víz, természetes vízmegkötő, bőrpuhítóvízveszteség-gátló. Megtalálható benne a fekete nadálytő (comfrey) kivonata, melynek gyulladáscsökkentő, nyugtató hatása van a bőrre, valamint segíti a sebgyógyulást is. Pórusösszehúzó hatású összetevő is került a krémbe.

Az összetevők listája:
 EWG Kockázat: 2, EWG Adat: Közepes: Tetrasodium Edta, Allantoin|gy, Xanthan Gum|ti|eu, Ammonium Acryloyldimethyltaurate / VP CopolymerStearyl Alcohol|ti|eo|eu|alCetyl Alcohol|ti|eo|eu|alBetaine hHamamelis Virginiana (Witch Hazel) Water|gyGlyceryl Stearate|eo|euButylene Glycol|hSesamum Indicum (Sesame) Seed Oil|eoSorbitan Stearate|euMangiferin, Zea Mays (Corn)Ethylhexyl Stearate|eoMethylpropanediol, Water / AquaGlycerin|hIsononyl Isononanoate|eo.
EWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen: Agave Tequilana Leaf Extract,   Ethylhexyl Cocoate|eo.
EWG Kockázat: 4, EWG Adat: Sok: Lactic Acid|h|kh  Potassium Sorbate|ta Phenoxyethanol|taEthylparaben|ta|parTocopheryl Acetate|a|v, Propylparaben|ta|par, PEG-100 Stearate|ti Dimethicone|eo|szil.
EWG Kockázat: 8, EWG Adat: Közepes: Parfum / Fragrancei
( zöld= hasznos, szürke= nem jelent kockázatot, sárga=alacsony kockázat, piros=magas kockázat )

Picit reménykedtem benne, hogy a krém is hasonló színű lesz, mint a tubus, de nem:  fehér. Szobahőmérsékleten tartva a krémet nem mondanám folyósnak, ám keménynek sem, a kettő között félúton. Finom, krémes állagához nagyszerűen passzol kellemes illata. Viszonylag hamar beszívódik, és amit maga után hagy, az egy álom. Nagyon finom puha lett tőle az amúgy is puhának mondott bőröm. Testápolónak tuti, hogy nem fogom használni, mert akkor 1-2 alkalom után el is fogynak, kézkrémként pedig jóval többször élvezhetem magamon.

A termékmintányi krém (15ml-es kiszerelés) ára 2 és fél dollár vagyis 550 Ft, a normális kiszerelést  ( 50 ml ) pedig $11.80-ért vehetjük meg, ami átszámítva 2.500 Ft.

Nekem elnyerte a tetszésemet! Ti használtok valamilyen hidratáló kézápolót vagy testápolót így tavasszal / nyár előtt?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése