2012. május 15., kedd

Végre...

Eljött az ünnepi pillanat: elkészültem 33 oldalas szakdolgozatommal, amit már szépen le is adtam. Méh két házit kell pótolnom, amit interneten keresztül fogok beküldeni, ezen kívül a sulival igazából már csak annyi dolgom lesz, hogy megtanuljam a 35 tételemet, valamint meg tudjam védeni majd a dolgozatomat.
Sajnálom, hogy jó néhány napja nem tudtam jelentkezni, ám ahogy befejeztem a sulis dolgokat, egyből koncentrálnom kell holnapi utazásomra, indulok Belgiumba. A verseny mindhárom nyertese jelentkezett a csomagjáért, így újabb pót-sorsolásra nem kellett sort keríteni. A csomagokat feladni sajnos már csak visszaérkezésem után fogom tudni feladni.
Belgiumból próbálok majd jelentkezni és sok sok fényképet készíteni, mind az utazás közben látottakról, boltokról, mind pedig a versenyről. Legyetek jók, addig is olvasgassátok a régebbi cikkeket! :) Sziasztok!

2 megjegyzés :