2012. július 6., péntek

Liebster Award három helyről is :)

Nyuszifül, Vick és Réku is rám gondolt, amikor a Liebster Award-ot megkapták és azt megítélésük szerint kellett továbbítaniuk. Mind a három lánynak nagyon hálás vagyok és nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltak. :) Ezzel a díjjal egy-két teendő is együtt jár. Először is 11 dolgot kell írnom magamról, majd az általuk feltett 11 kérdésre kell válaszolnom ( közöttük 4-4-3 arányban osztottam el ).

Jöjjön a 11 dolog rólam:
soha nem szeretnék nagy autót vezetni,
vásároltam már úgy, hogy a boltból kilépve egyből megbántam,
elég trehány vagyok, ami a szobámat illeti,
soha nem találtam még papírpénzt az utcán,
ettől függetlenül az életben alapvetően eléggé mázlistának érzem magam,
a szobámnak csak 2 fala van ( hihetetlen, mi? :) ),
még mindig szeretnék egy pillangó tetoválást a tarkómra,
nem szeretem, ha valaki telerakja a Facebok falat felesleges kiírásokkal, buta idézetekkel,
szeretek a konyhában ügyeskedni, ám az elpakolással már nem ilyen a kapcsolatom,
az óvodában egy O , azaz egy üres karika volt a jelem, és ez nagyon zavart,
másfél évig szőke voltam, de ha visszamennék az időben, egy napig sem lennék az.

És most a 11 válasz a három lányka kérdésére:
Milyen színű a szemem? Hát ... zöldes-barnás, szóval eléggé érdekes színű.
Kedvenc színész/színésznőm? Ez jó kérdés, talán nincsenek kedvenceim, de nagyon sokukat kedvelem.
Van tetoválásom? Nincs, de lesz.
Impulzusvásárló vagyok, vagy előre megtervezem a kiadásaim? Előre tudom nagyjából, hogy mire lenne szükségem, de néha egy-egy szép holmi eltérít a kijelölt útról.
Mi a legkedvesebb ajándék, amit valaha kaptam? Az összes személyes, jelentéssel bíró ajándékocska.
Hová szeretnék elutazni a jövőben? Tengerhez.
Mi az a dolog, ami biztosan szerepelne a bakancslistámon? Bejárni az összes kontinenst legalább egyszer. 
Vezettem-e naplót kiskorodban? Most vezetek-e? Jó pár naplóm volt, de már kinőttem belőle, helyette van a blog. :)
Létezhet fiú és lány között barátság? Igen.
Van valami, ami után most sóvárgom? Hogy meggyógyuljon a fényképezőgépem.
Hely, ahol a legszívesebben lennék most? A strand, tenger, mindegy, csak vízközelben. 

 Ez a díj már végigjárta szinte az összes blogot, így sajnos az ismeretségi körömben nem maradt olyan, aki ne kapta volna már meg, hát ez az én szerencsém. : /

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése