via Nailpolis
2014. július 13., vasárnap
2014. június 29., vasárnap
Hétvégi személyes bejegyzésem
Egy újabb hét telt el, remélem a mostani cikkek is olyan hasznosak lesznek, mint az eddigiek! :) Íme egy kis beszámoló, hogyan telt ez a hetem. Szerencsére most kicsit több időm maradt pihenésre és a személyes dolgokra, ezért ismét egy csomó új dolog történt velem! :) Mindről szeretnék beszámolni nektek.
Keddtől indult annak a musical-nek a főpróba hete, amiben én is szerepet kaptam táncosként, statisztaként és egy jelenetben virágárusként. Lehet nem említettem még az éneklést, mint hobbit, de akkor most kiderült. :) Igen, nagyon szeretek énekelni is a tánc mellett, bár ez tényleg csak egy icipici éneklős szerep, táncosként veszek részt a darabban. A későbbiek során, majd ha lesz hozzá plakát vagy valami, akkor megmutatom nektek. :) Addig is itt van az a jelenet, amiben a mi előadásunkban nekem is van pár sorom.
A rajzolásról már tuti tudtok, hiszen a Facebook-on is reklámoztam már nektek a másik OLDALAMAT, ahol a grafikáimat meg tudjátok nézni, illetve az ezzel kapcsolatos "munkáimat". Két éve szintén elkezdtem egy rajzomat, de annyira nem volt időm ezzel foglalkozni a suli mellett, hogy sajnos ennyit kellett pihenőpályán állnia. De már nagyon kikívánkozott belőlem ez a sok minden, ezért úgy döntöttem, ha itt a nyár, akkor befejezem. Így is lett. :) Aki még nem tudná, ezek kis gondolattérképek, amik a napomat, az érzéseimet, gondolataimat jelenítik meg. Nincsen fő témájuk, egyszerűen csak azt rajzolom átvitt értelemben, amerre járok.
Az előző héten mutattam már nektek, hogy milyen aranyos tokot rendeltem, és hogy remélhetőleg arról kaptam értesítést. Így is volt. :) Szépen megérkezett, egyben, épen. Egy picit szomorú vagyok amiatt, hogy hátul a kislány nem teljesen olyan, mint amit szerettem volna, de mivel a színt kellett kiválasztani és én a halvány rózsaszínt választottam, nem panaszkodhatom. Alul az eBay képet láthatjátok előbb, majd azt a terméket, ami megérkezett.
Remélem nektek is jó hetetek volt. Meséljetek! :)
Celeb-rovat: a OneDirection sminkkollekciója
A fiúbanda a színes kozmetikumok világába kalandozik és tovább bővítik marketing birodalmuk határait. Niall Horan twitterén jelent meg nemrég egy kép, melyen az énekes srác kezei láthatóak, melyeket smink teszterek borítanak. Eddig még csak egy nagy meeting volt az új 1D sminkkollekcióról, de nem tudni ki dobja a piacra vagy hogy melyik márkával áll össze a fiúcsapat. A fiúk szerint olyan jó kollekció lesz, hogy talán még maguk is viselni fogják.
A körömlakkok közül három árnyalat, egy élénk rózsaszín, egy fekete, valamint egy lilás-ezüstös glitteres lakk jelenik meg a képen, de reméljük, ennél többről lesz szó.
Ti hallgatjátok a zenéjüket? Bevallom, én nem, de ettől függetlenül kíváncsian várjuk a további fejleményeket! :)
Nyári mintadivat a kifutókról
A 2014-es nyári divatbemutatók csodás darabokat vonultattak fel, ezekből válogatva készítettem el most nektek 20 körömdíszítést, melyek alatt az inspiráló ruhadarabokat találhatjátok. :)
10 hiba, amit elkövetsz manikűrözés közben
Az otthoni manikűrözés előnye, hogy nem kell külön pénzt költeni illetve utazni a szakember miatt, mert helyben, otthon megoldható, elvégezhető, így időt és pénzt spórolhatsz vele. Hátránya viszont, hogy szaktudás nélkül okozhatunk olyan kellemetlenségeket, mely elcsúfítja a kezeinket. Rosszabb esetben pedig napok vagy hónapok alatt gyógyuló sérüléseket is gyárthatunk magunknak. Itt van a 10 leggyakoribb hibalehetőség, valamint azon elkerülésének módja.
1. Anyagok keverése
Ma már számtalan anyagot tehetünk a körmeinkre: zselé, porcelán, tip, géllakk, körömlakk. Vannak bizonyos párosítások, melyek nem férnek meg egymás mellett. Ilyen az, ha a körömlakkra szeretnénk bármilyen más anyagot tenni, hiszen a tartóssága egyenlő lesz a nullával. Fordított esetben viszont, zselére/porcelánra/géllakkra mehet a körömlakk. Zselére nem építünk porcelánnal, de porcelánra mehet a zselé. Tipre mehet minden.
Ha rossz mozdulatokkal rövidíted a körmeid, akkor nem kapsz egy egyenletes, sima körömélt, aminek következtében a kis fűrészél szerű fogacskák beleakadnak a hajadba, a ruhádba, mindenbe és letörhet a körmöd. A haladási irányos mindig legyen világos! Formázás során a körmöd egyik sarkától indulva próbálj meg eljutni a másikig, miközben nem csak bele-bele reszelsz ott, ahol fontosnak gondolod!
3. Helytelen reszelőhasználat - megreszelt felszín
Ha épp elfogyott a körömlakk lemosód, de nem szeretnéd már az aktuális lakkodat viselni, eszedbe juthat a reszelő, mint lehetséges opció. Nagyon vigyázz ezzel, mert könnyen kireszelheted a körmöd. Ehhez elég a rossz reszelőtartás, a rutintalanság és a túl durva reszelő. Egy átlagos köröm durván 2-3 hónap alatt nő le teljesen, így ha azt fájdalmasan elvékonyítod, az jó hosszú ideig fog emlékeztetni rá, hogy egyszer türelmetlenül szerettél volna megszabadulni a körömlakkodtól. Otthoni géllakkozáshoz használj inkább buffert vagy az új scrub folyadékot!
Felesleges, hiszen az ollóm és egyéb fém eszközeimet csak én használom - szól a gondolat tévesen! Ha ilyen eszközökkel értél és dolgoztál a kezeiden, akkor minden használat előtt és után is jó, ha folyóvízben megmosod és fertőtlenítő anyaggal/folyadékkal kezeled azokat.
5. Helytelen eszközhasználat - bőrfelkaparó és -toló
Ez a fémeszköz is rejt veszélyeket, akárcsak az olló. Amennyiben nem megfelelő szögben tartod, komoly sérülést okozhatsz a köröm felszínén, ezzel is fájdalmat okozva önmagadnak. Nagyon fontos a helyes eszköztartás és a kitámasztás is, hogy még jobban lecsökkents a lehetséges baleset valószínűségét.
Minden UV fényre kötő anyaghoz tartozik egy ajánlott kötési idő, amit betartva az anyag biztonsággal használható. Ne dőlj bele abba a hibába, hogy nem tartod be ezt az időt, hiszen ennyi kell neki, hogy teljesen át tudja járni a fény és kellőképpen meg tudjon kötni az anyag.
7. Meg nem várt száradási idő
Körömlakkozás során a két réteg szín elengedhetetlen ahhoz, hogy még egy jól fedő lakknak is igazán előjöjjön a mélysége. Ehhez viszont az szükséges, hogy a rétegek között a megfelelő várakozási időt be kell betartani, különben az ecset meghúzhatja a lakkot és kezdődhet előröl a procedúra.
8. Alapozólakk hiánya
A pigmentált lakkok nagyon könnyen nyomot hagynak a természetes körömlemezen. Ezt elkerülendő, mindig használj alapozólakkot, bármilyenre is fested a körmeidet, hiszen így megkíméled magad attól, hogy egy jól sikerült lakkozás lemosása után betegnek vagy furának tűnjenek a körmeid.
9. Anyag a sáncokban
Vonatkozik ez géllakkra, körömlakkra és mindenféle anyagra, mit csak a körmeidre kent. Nem szép látvány. Ügyelj arra, hogy mindig csak a megfelelő mennyiség legyen az ecseteden, mielőtt az a körmödhöz és, így elkerülheted, hogy a túl sok anyag lefolyjon a sáncokba.
10. Csíkok a lakkozásban
Bár ezt a hibát okozhatja egy durva műanyag szőrű ecset is, az esetek többségében azonban a hibás lakkozási technika a hibás. Először középre hordjuk fel az anyagot, majd egy húzással az egyik, még egy húzással a másik oldalon menjünk át.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)























.jpg)
