2013. július 30., kedd

Híres körömművészek I. - Aya Fukuda

Szeretnélek titeket kicsit megismertetni a műkörmök igazi világával, ami már az otthoni- vagy szalonmunkán is túlmutat. Híres körömművészeket szeretnék bemutatni nektek, akik a legnagyobb sztárok és hírességek körmeit készítik különleges eseményekre, koncertekre, gálákra vagy csak akár a hétköznapokra. Különleges dizájnjaik, mesteri ötleteik túlmutatnak a legtöbb műkörmös munkásságán. 

Az első hölgy a sorban a Japánban született Aya Fukuda. 2008-ban New York-ba költözött, munkásságát ott folytatta tovább. Jelenleg a THE NAIL SHOP körömdizájnereként dolgozik. Számos lapban publikált már, mint például a Vogue, Allure vagy a V Magazine. Saját bevallása szerint körömművészetével az a célja, hogy a mindennapokba becsempészhesse ezt a gyönyörű extremitást. Egyik legnagyobb példaképem, mivel formabontó, különleges, hihetetlen körmöket tud kreálni és sosem fogy ki az ötletekből. Zseniális egy nő! :)



Nála ne keressetek hagyományos, hétköznapi körmöket - jelszava a különlegesség és a figyelemfelkeltés! Jellemzően sokszor "a papíron kívül gondolkodik" vagyis különböző láncok, anyagok, óriási kövek dobják fel az általa tervezett körmöket. Sokan nem is tudnák hordani ezeket a darabokat, hiszen annyira formabontó ötletekkel áll elő, hogy ezeket megszokni szinte lehetetlen.


Ő az a hölgy, aki Lady Gaga híres-neves, 3 millió forintért elárverezett körmét készítette. Sőt, ő az énekesnő hivatalos körömművésze, tehát minden klippben, koncerten, gálán és eseményen az ő körmeit viseli.


Az alábbi elérhetőségeket még több általa készített körmöt csodálhattok meg: 

3 megjegyzés :

  1. Szia!!

    Nagyon-nagyon köszönöm. Mármint nagyon örülök,hogy elindítottál egy ilyen sorozatot. Mindig is kíváncsi voltam ilyenekre, de az interneten alig találni valamit magyarul. Az angol meg nem megy. Na de a lényeg, hogy nagyon tetszik, és várom a következőt!!
    Az a Lány :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Örülök! :) Hamarosan jön a következő cikk a 20 részesre tervezett cikksorozatból!

      Törlés