2013. július 11., csütörtök

Körömszalon etikett - mit illik és mit nem? 6 ötlet, melyeket tanácsos szem előtt tartani!

1. Légy ott időben!
Talán egyértelműnek hangzik a mondat, hiszen ha időpontunk van a manikűrösünknél, akkor természetesen akkorra érkezünk meg a szalonba - sőt, talán 5-10 perccel előbb is, hogy ha az előttünk lévő vendég hamarabb végez, már sorra is kerülhessek. Ez nekem is jó, hiszen előbb végzem, több időm marad a dolgaimra, valamint a körmösnek is, mivel nem lesz úgynevezett "holtidő". Mivel az időpont egyeztetés során közöljük a szakemberrel, hogy milyen szolgáltatást szeretnénk igénybe venni, ő úgy kalkulálja ki a következő vendég érkezésének időpontját, hogy mindenre kényelmesen legyen idő. Késés esetén előfordulhat, hogy nem kapjuk meg azt a bonyolult mintát vagy a strasszkősort, amit elképzeltünk magunknak, hiszen az időnk lejárt és a következő vendég már a szalonban várakozik.

2. Időben mondd le az időpontod!
Amint megtudod, hogy a megbeszélt időpontban sajnos mégsem tudsz megjelenni a szalonban, akkor azonnal szólj a körmösödnek, hogy új vendéget tudjon szerezni a kijelölt időpontra. Erre nagy szabályok nincsenek, de a legjobb esetben 24 órával az időpont előtt illik lemondani. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy üzenetet sem írsz és meg sem jelensz - ezt sajnos tapasztaltam már..

3. A körömlakkot még otthon távolítsd el a körmeidről!
Azért megyünk el manikűröshöz/műkörömépítőhöz, hogy ott szakszerű kezelésben / ápolásban / szolgáltatásban részesüljünk, így a szalonba járásnak nem feltétele, hogy minden időpontunk előtt otthon bármilyen speciális műveletet végrehajtsunk körmeinken, ám ettől függetlenül a körömlakk otthoni eltávolítása mégis a mi feladatunk, hiszen ezzel értékes perceket takaríthatunk meg. 

4. Bizonyosodj meg körmeid egészségéről!
Talán ez az egyik legfontosabb, hiszen beteg kézzel/körömlemezzel egy manikűröshöz menni nagyon nagy hiba! Számos kizáró tényező* közül az egyik a körömlemezen illetve a kéz bőrén található elváltozás. Amikor első alkalommal megyünk szakemberhez, kötelessége szemügyre vételeznie a kezeinket. Ha bármilyen színbeli vagy formabeli elváltozást talál, akkor bőrgyógyászhoz kell küldenie a vendéget. Beteg kezű vendégen nem dolgozhat a szakember, valamint a körömbetegség / bőrbetegség kezelése sem az ő feladata, mindössze a figyelem felhívása a tényre.

5. Pedikűr esetén szőrtelenített lábbal érkezz
Bár ez sem egy írott szabály, mégis illik betartani: szép, sima lábakkal érkezzünk pedikűrösünkhöz az időpontunkra. Nem kötelező, de kínos órákat élhetünk át egy idegen előtt, tehát meggondolandó!

6. Kézmosás!
A szolgáltatás megkezdése előtt én megmosom a kezeim és egy nagyon jó fertőtlenítő spray-t használok a saját és vendégem kezén, amely elpusztítja az éppen ott levő baktériumok 99,9%-át, ám a köröm alatti piszkot még ez sem tüntetheti el. Még kellemetlenebb szituációba kerülhetünk, ha kilakkozott körmökkel érkezünk és nincs tudomásunk arról, milyen piszkos a körmünk alja. Mielőtt elindulnánk mossunk alaposan kezet vagy ha ezt elfelejtettük, akkor a szalonban is bepótolhatjuk a kezelés előtt.

Te be tudod tartani ezeket a pontokat?

3 megjegyzés :

  1. Hasznos volt ez a poszt, sajnos még amikor a szakmában dolgoztam, nagyon sok kihágást tapasztaltam a vendégek részéről. Sokan az időpontot sms-ben, vagy akár emailben(!) mondták le, az sms-el még semmi bajom, ha időben érkezik, nem a megbeszélt időpont előtt 5 perccel (mert pl ha a délután 3 órai időpontot lemondják, előre tudok hozni valakit, akinek szintén jó lenne, így nem esik ki az a másfél-két óra), és én elvártam hogy utána a vendég keressen az újabb időpontért, ne én hajkurásszam. Az emailes időpontkéréssel és lemondással egyrészt az a bajom, hogy munka közben nincs időm a leveleimet csekkolni, másrészt pedig az már nálam a bunkóság kategóriát súrolja, azért legalább egy sms, vagy hívás erejéig tiszteljük meg a másikat.
    Első alkalommal telefonhívás alapján nem is adtam időpontot műkörömre/manikűrre, csak "konzultációra", volt sajnos akit a körmei állapota miatt vissza kellett utasítanom (és olyan is akinek diszkréten orvost javasoltam). Én még annyit vettem volna ide, hogy ha a körmösünk azt mondja, hogy a csutkára rágott körmeinkre nem tud műkörmöt készíteni, vagy konkrétan megmondja, hogy tip vagy épített körmöt javasol, akkor érdemes hallgatni rá, ne ragaszkodjunk makacsul az elképzelésünkhöz.
    Bocsi a kisregényért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. u.i.: a Sminkboxos hibaüzenet még mindig megjelenik a blogon :(

      Törlés
    2. A javaslatoddal teljesen egyetértek! :) A hibaüzenet miatt pedig írtam a Sminkbox-nak a Facebook-on. Kitöröltem minden cikket a blogról, amiben hivatkoztam rá, de sajnos még mindig itt van .. :(

      Törlés